Szerelmünk története
Első találkozás
2014. október 1.Hat évvel ezelőtt a munkahelyen ismerkedtünk meg. Két eltérő csapatban dolgoztunk, sok közös munkánk nem volt.(szerencsére) Ekkor még egyikünk fejében sem fordult meg, hogy randizni fogunk. Az meg végképp nem, hogy össze is házasodunk.
Első randi
2016. február 6.Aztán egyszer csak Jani elkezdett sütiket hozni nekem ebéd után. Ennek már több, mint gyanúsnak kellett volna lennie. Egyre többet beszélgettünk, bírtuk egymás humorát. Viszonylag hamar megtörtént az első randink. Az első közös moziélményünk a Dead Pool volt, ez elég sokat elmond rólunk. Egy évvel később összeköltöztünk és 2 évig boldogan éltünk.
Eljegyzés
2019. február 20.... amíg el nem jött a 3. évfordulónk. Kiváló alkalom egy lánykérésre. Elmentünk egy étterembe, onnan pedig az első randink helyszínére, ahol jókedvűen beszélgettünk és koktéloztunk órákon keresztül. Ebben az emelkedett hangulatban érkeztünk meg haza, ahol megtörtént a lánykérés. Evelin örömében hirtelen a nyakamba ugrott. A nagy örömben elkezdtem keresni a gyűrűt, de nem volt a dobozkában. Kiderült, hogy Evelin izgatottságában már felhúzta a saját ujjára. (A lánykérős kép csak illusztráció.)